7.fejezet

Én ezt esküszöm, megverem - puffogtam magamban. Már vagy fél órája ültünk a Han folyó partján, néma csendben. A víz tükre teljesen sima volt, sehol egy aprócska hullám, de még csak egy kis fodor se. Fogadok, még a halak is elmentek aludni.
- Hyukie, meddig kell még itt ülnünk? - kérdeztem idegesen.
- Amíg nem lesz kapás? - válaszoltam bizonytalanul.
- De hát itt egy darab hal sincs! - csattantam fel. - Biztos felúsztak északra hűsölni egy kicsit - mormogtam magam elé. Ami személy szerint most rám is rám fért volna, mert forrtam a dühtől. Egyáltalán nem így terveztem a ma délutánt.
- Sajnálom, máskor jobban szokott menni - motyogtam zavartan.
Most biztos utál - keseregtem magamban. - De nem tehetek róla, ha a közelemben van, egyetlen normális mondatot se tudok kinyögni. Olyan gyönyörű, és annyira tetszik nekem. De miért is kezdene egy ilyen hülyével, ha nálam sokkal jobb srácokat is megkaphat.
Felpattantam, és szóra nyitottam számat, aztán mégis becsuktam. Nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni. Mérges vagyok rá, de annyira helyes, és már olyan régóta tetszik. Ha most itt hagynom, nem biztos, hogy még egyszer elhív ő, vagy a fiúk.
El akar menni? - álltam fel én is gyorsan.
- Én, ízé, sajnálom. - Többet nem bírtam kinyögni. Miért vagyok ilyen suta a nők közelében?
Ahj, hogy lehet valaki ennyire nyámnyila? Reszkettem a dühtől, nem is gondolkoztam, mintha a testem magától cselekedett volna. Egyszer csak két tenyerem mellkasának feszült, majd egy hatalmasat taszítottam rajta. Még láttam, ahogy szemei  nagyra nyílnak a csodálkozástól, aztán elnyelte őt a Han folyó világoskék vize. Néhány másodperccel később, köhögve, levegő után kapkodva bukkant elő a vízből.
Nekem pedig döbbenetemben még a szám is tátva maradt a csodálkozástól. Ilyen szépet még sosem láttam. Arany szőke haján apró vízcseppek csillogtak, egy-egy tincs szexin az arcához simult. Hófehér ingét teljesen átáztatta a víz, ami alatt jól kirajzolódott kidolgozott, izmos mellkasa. Lejjebb már nézni se mertem.
Olyan váratlanul ért, hogy a folyóba lökött, hogy egy jó adag vizet is nyeltem mellé.
Nagyszerű - álltam fel. - Pontosan úgy nézhetek ki, mint valami ázott ürge. Ezzel tuti elvesztettem az utolsó esélyemet is nála, már ha egyáltalán volt valaha bármi esélyem is - sóhajtottam egy nagyot.
Zavaromban gyorsan elfordultam. Éreztem, ahogy elpirulok, még csak az kéne, hogy meglássa.
- Sajnálom - motyogtam.
- Semmi baj - másztam ki a partra. - Azt hiszem most haza kéne mennem átöltözni.
- Igen, ez jó ötlet. Nehogy megfázz!
- Akkor majd beszélünk.
- Igen - fordultam meg, hogy elköszönjek, de bár ne tettem volna. Nem sok hiányzott az ájuláshoz, a látvány még mindig letaglózó volt.  - Szia!
- Szia! - Kelletlenül, de elindultam haza felé. Szomorúan baktattam végig az utcákon, az se érdekelt, hogy ruhámból még mindig csöpögött a víz, és a legtöbb ember furcsán bámult rám.
Leültem a partra, felhúztam a térdeimet, és ráfektettem a fejem. Éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe.
Miért vagyok ilyen szerencsétlen? - tettem fel magamnak gondolatban a kérdést. Biztos voltam benne, hogy mindent elszúrtam. Pedig annyira szerettem volna összejönni vele. De ez már többé nem lehetséges. A gondolatra hangosan zokogni kezdtem.

A fiúk elkísértek hazáig. Gyorsan felszaladtam a szobámba, felvettem a fürdőruhámat a pólóm és a rövidnadrágom alá, hogy a strandon már ne kelljen az átöltözéssel bajlódni, majd szekrényem mélyéből előtúrtam a strandtáskámat, beletettem egy törülközőt, meg naptejet, és már készen is álltam az indulásra. Izgatottan szaladtam le a lépcsőn a két fiúhoz.
- Kyu, ezer hála. Nem tudom még, hogy, de valahogy meghálálom ezt neked, az biztos! - Szörnyen boldog voltam, hogy a délutánt Soomival tölthetem.
- De aztán ügyes légy ám nekem!  - kacsintottam Wookie-ra. Őszintén drukkoltam neki, hogy összejöjjön Soomival. Jó fej srác, megérdemli.
- Igyekezni fogok - pirultam el.
- Na, akkor én mindjárt lépek is.
- Mi?
- Minek mennék veletek? Csak zavarnálak titeket.
- Ne, Kyu. Kérlek, gyere te is velünk. Én, én nem merek Soomival kettesben maradni.
- Mi? De hát Wookie, nem harap a csaj.
- Kérlek, Kyu!
- Rendben - adtam  meg magam. Olyan kétségbeesetten nézett rám, nem tudtam neki nemet mondani.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Épp jókor, Soomi meg is érkezett.
Hamar leértünk a strandra, útközben egész jól elbeszélgettünk. Kerestünk egy jó kis helyet, majd Kyu elővett a hátizsákjából egy jó nagy takarót, amin mindhárman kényelmesen elfértünk. Levettem a pólóm, aztán a rövidnadrágomat, majd elkezdtem bekenni magam naptejjel. Hétágra sütött a nap, én pedig könnyen leégek.
Amikor Soomi kibújt a ruháiból, és megláttam egy szál fürdőruhában, majdnem elaléltam a gyönyörűségtől. Egyszerűen tökéletes volt.
Be kell valljam, Wookie-nak tényleg jó ízlése van. Nem hibádzik semmi a csajon.
- Valaki segítene bekenni a hátam?
Kyu ekkor oldalba lökött.
- Igen, én segítek - feleltem gyorsan. Nyomtam egy kis krémet a tenyerembe, és elkezdtem bekenni a kulcscsontjánál. A bőre olyan selymes tapintású volt, akár a legfinomabb bársony.
Egész testem beleremegett, ahogy hozzám értek ujjai. Örültem, hogy háttal ülök most Wookie-nak, mert arcom egy főtt rákéval is jó eséllyel felvehette volna a versenyt.
Addig húztam az időt, ameddig csak tudtam, de mégse kenhettem órákon keresztül.
- Készen vagyunk.
- Köszönöm.
- Szívesen.
- Ti nem veszitek le a pólótokat? - csodálkoztam, mivel még mindkét srác ott ült a felsőjében. Fogalmam sincs, hogy bírták, mivel legalább ezer fok volt, még árnyékban is.
- Ízé, én nem nagyon szeretem mutogatni a felsőtestem - vallottam be szégyenlősen.
- Ne már, Wookie. Hisz a strandon vagyunk, itt mindenki póló nélkül mászkál.
- De én nem vagyok olyan izmos - hajtottam le a fejem.
- És? Nem mindenkinek jönnek be az izompacsirták!
- Akkor is - motyogtam.
- Ez hülyeség - hajoltam oda hozzá, megfogtam a pólóját, és elkezdtem lehúzni róla, de Wookie nem adta könnyen magát.
Nagyon meglepődtem mikor elkezdte leráncigálni rólam a pólómat, de igyekeztem ellenállni. Persze nem volt semmi esélyem, mert Soomi addig nem hagyott békén, még le nem tudta szedni rólam a felsőm.
- Na látod, nincs ezen semmi szégyellnivaló - mosolyogott rám elégedetten.
Kedves mosolya némi magabiztossággal töltött el, zavartan visszamosolyogtam rá.
- Na, és most te jössz, Kyu - másztam felé.
- Mi? Én? Az ki van zárva! - kezdtem el hátrálni. Soomi viszont nem adta fel, és hamarosan a hátam neki ütközött egy hatalmas fa törzsének. Innen már nem volt menekvés.
Nevetve lebegtettem meg Kyu pólóját a győzelem jeleként, miután sikerült levadásznom róla.
- Kenjétek be magatokat - nyújtottam oda nekik a naptejemet. - Aztán irány fürdeni! - lendítettem magasba jobb karomat.

Elindultunk a vattacukros irányába. Egy darabig csak csöndben sétáltunk. Úgy tűnt Hae is ugyan olyan zavarban van, mint én.
- Milyen ízűt kérsz? - kérdeztem rá mikor odaértünk az árushoz.
- Kókuszosat.
- Egy kókuszosat, és egy citromosat kérnénk - fordultam a mosolygós, idős emberhez.
- Parancsoljanak.
Fizettem, aztán elindultunk visszafelé.
Két ujjam közé csippentettem egy darabot, és bekaptam.
- Nagyon finom.
- Nekem is nagyon ízlik.
- Gyakran jöttök le ide?
- Elég sokszor lógunk itt. Vagy Kyuhyunhoz megyünk playstation-özni.
- A kis kocka - nevettem el magam.
-  Hát tény, hogy sokat ül a számítógép előtt.
- És ti, nem?
- Mi jobban szeretünk Hyukie-val kint lógni a szabadban.
- Horgászni?
- Én nem - nevettem el magam. - Őszintén szólva, fogalmam sincs Hyukie honnan vette ezt az ötletet.
- Fú, megnyugodtam. Nem tudnék ennyi ideig egy helyben ülni.
- Azt hiszem, én se.
Időközben visszaértünk Soraékhoz, csak hogy Hyukie nem volt sehol. Ahogy közelebb mentem észrevettem, hogy Sora sír.
- Sora, mi a baj? Mi történt? - ültem le mellé.
Barátnőm egy szót se szólt, csak vállamra borult, és tovább zokogott.